A kis utazás

Történetünk abban az időszakban játszódik, amikor a külföldre vágyó kelet-európai fiatalság leginkább a "testvéri - baráti" szocialista országokat látogatta. 1980-ban már lehetett Coca Cola-t és Levi's-t kapni a boltokban, a berlini fal azonban még tartotta magát.
Egy magyar kisváros gimnáziumának tanulói, a 3.b-sek, akaratuk ellenére megnyerik a Ki tud többet a KGST-ről tanulmányi versenyt, jutalmul az NDK-ba utaznak, egy nemzetközi építőtáborba...

A kis utazás című film a Közgáz Vizuális Brigád (KVB) negyedik (Ilyen az élet 1995, A kenyereslány balladája 1996, Országalma 1998), a Zsebcselek Csoport első nagyjátékfilmje. A Zsebcselek Csoport korábbi munkái közül a Leptinotarsa avagy a krumplibogár feltűnése Magyarországon... című dokumentumfilm aratta a legnagyobb sikert.

A történet alapjául egykori építőtáborosok emlékei szolgáltak, melyeket Buzás Mihály gyűjtött össze.
A filmbeli 3.b osztály tanulóit a Szentesi Horváth Mihály Gimnázium diákjai jelenítik meg. A KVB immár majd egy évtizede szoros kapcsolatot tart fenn az iskola diákjaival és tanáraival, az utóbbiak közül is többen feltűnnek a filmben (Dózsa Erzsébet, Keserű Imre). Dózsa Erzsébet egyébként a KVB új forgatás alatt levő játékfilmjének egyik főszereplője.
A magyarországi jeleneteket Szentesen forgattuk, az NDK-s történéseket pedig a Bakonyban, Bodajkon és környékén.
A kis utazás című filmünket vetítették illetve vetíteni fogják Alexandriában, Sepsiszentgyörgyön, Prágában, Franciaországban, Los Angelesben, Marosvásárhelyen, a Mediawave-en. A 2000-es Magyar Filmszemlén elnyerte a Közönség díját.

A filmmel egyidőben jelenik meg A kis utazás című CD, mely tartalmazza Végső Zoltán filmzenéit, részleteket a filmből, továbbá Nádori Péter remix-jét és Lovasi András (a Kispál és a borz) egy új szerzeményét, melyet A kis utazás fesztiválon játszott először.

 

built on io